Hitchhiking #2 - Most már aludtam híd alatt is

Érkezés Dániába


Így stoppoltunk át Németországon keresztül-kasul - kedvesek az emberek és viszonylag hamar felvesznek, csak nem nagyon volt beszédes egyik sofőrünk sem,. Ennek persze valószínű az én megkopott nyelvtudásom (is) erősen az oka volt - majd keltünk át hajón Dániába és látogattunk meg véletlenül egyből egy helyes kisvárost.
Ennek lett a következménye az is, hogy egy éjszakát híd alatt töltöttünk: és élveztük!









Az egyik legnagyobb költségbeli tétel utazások során kétségkívül a szállás kérdése: valahány csillagos hotel, szálloda, panziócska, kanapészörf, ismerősöknél alvás, sátrazás... Megannyi lehetőség, árban is igen széles skálán mozogva - egészen az ingyenesig! Szembejönnek velem időnként az interneten "5 star hotel vs. 5 billion star hotel" jellegű képek, ami remekül megmutatja az egyik legnagyobb előnyét a (nem mellesleg ingyenes) szabad ég alatt alvásnak. (Persze ilyen látványért a városi fényszennyezéstől is messzire kell kerülni.)
"5 millió csillagos hotel" kép innen
Mi a nyári út során 12 éjszakát töltöttünk el itt-ott, ebből az utolsó kettő volt csak hostel Prágában. Az összes többi éjszaka a szabad ég alatt ért (na jó, még egyszer a reptéren), hol sátorban, hol pedig csak hálózsákban az egyszerűség kedvéért; na meg, hogy kisebb feltűnést keltsünk. Az első éjszakáról már írtam korábban, rögtön a hálózsákos megoldással indítottunk.
Térkép, kávé, tervezgetés.
Második nap reggel el kellett döntenünk, hogy merre tartsunk tovább, Belgium felé inkább nyugatra, vagy maradjunk az eredeti tervnél Oslo irányába - ez lett végül a döntés.  Az egész nap utazással telt, München előttről indulva kicsit több mint 600 km-t tettünk meg, majd az éjszakát a Berlin körüli elkerülő úton, Potsdamtól nem messze töltöttük.  Egy számomra, laikus számára is csodálatos, hatalmas fekete jaguárral érkeztünk naplemente előtt. A sofőr nem próbált meg beszélgetni, de ha kérdeztem készségesen és kedvesen válaszolt, segített.

Potsdam mellett töltött éjszakánk színhelye
A benzinkúton elbaktattunk hátra, a kamionok utáni részre ahol kezdődött a szántóföld/erdő a korláton túl, és ott, a hatalmas fák alatt kis bokrok között a fél méteres füvet ügyesen letaposva egy fekvésnyi helyen megágyaztunk a hálózsákjainkkal.  Arra nem gondoltunk sajnos, hogy a hatalmas vegetáció közepén szúnyogok rajzanak, minket nézve ízletes lakomának, ezért bár felöltöztem "csöves-kesztyűvel", sapkával, kapucnival, arcomba húzott pulcsival, hogy csak a szemem látszott ki, nem egyszer ébredtem arra, hogy a szemhéjamat(!) csipkedik a kis dögök. Hát nem volt épp egy pihentető éjszaka, de legalább viccesen néztem ki reggelre (a karikákat nem vállalom..).



Reggel megkerestük, hogy hol is vezet az út vissza az autópályára, majd egy Hamburg táblával irányba álltunk egy egészen szimpatikus útszakaszon, és kevesebb mint fél óra alatt már ismét robogtunk tovább egy őszülő, német, szintén nem túl beszédes úriember társaságában. 

Néhány fuvarral később apa és fia - első ránézésre nem túl bizalomgerjesztő arcok, plusz az autó is kétajtós volt, úgy kellett bemásznunk hátra - vittek minket Puttgardenig.  Az első benyomás a valóság ellen volt: tettek néhány plusz km-t, hogy egészen a kompig vigyenek minket, majd körbekérdeztek, hogy gyalogosként hogyan lehet átkelni, végül lefordították nekem az információkat lassú és egyszerű németre amit megértek :) Búcsút intettek, mi pedig már fent is voltunk az állomáson, megismerkedtünk egy szintén backpacker lánnyal aki egyedül stoppolt.  Kedvesnek és aranyosnak tűnt a pár perces beszélgetés alapján, de aztán valahogy egyikünk sem erőltette tovább a beszélgetést. Na ha legközelebb ilyen helyzetbe kerülök ez lesz az amit biztosan máshogy csinálok! Számomra akkor hihetetlen volt, de legalábbis nagyon merész, hogy lányként egyedül utazik stoppal keresztül-kasul a világban.
Itt még a német oldalon - mögöttem a végtelen tenger, imádom a látványát.
Vettünk két - egyenként kb 10 eurós - gyalogosjegyet a kompra, ez volt az egyetlen konkrétan utazásra költött pénz utunk során (leszámítva két metrót majd később, de azért az mégiscsak városon belül van).  Felszálltunk a hajóra, kinéztük a legmagasabban lévő és egyben legszelesebb helyeket, és a következő több mint fél órás utat végigfagyoskodtuk.  Én hihetetlenül élveztem a körülöttünk végtelen elterülő tengert, az irtózatos napsütésben.  Szép időben állítólag látni lehet Kielt is, az irányt nagyjából sikerült belőnöm, de a szemüvegem épp nem volt nálam.
Itt épp nagyon élveztem az életet :)
A túlpart felé közeledve egy rakás szélmalom vált láthatóvá a vízre telepítve és a szárazföldön egyaránt.  Kikötés után még elbohóckodott a nép vagy 20 percet, mi is háromszor eltévedtünk a hajótestben mire sikerült megtudni valakitől, hogy hol lehet kijutni.  Itt megint összekeveredtünk a backpacker lánnyal, álldogáltunk hárman, az egyik "hajós-fiú" pedig nagyon furcsán mosolygott ránk... Partra szállás után elámultunk a hajóból kijövő vonaton, majd bohóckodtunk, örömködtünk egy sort a "Danmark" táblánál (ld. első kép:), végül továbbindultunk a cél felé (a backpacker lány előttünk járt és nagyon hamar felvették).

Természetesen a szelfi sem maradhat el a végtelen tengerrel - bár itt már látszanának a szélmalmok, ha jobb lenne az előlapi kamerám. 
Az első két napból kiindulva beterveztük, hogy most akkor bizony a harmadik estére csak eljutunk Koppenhágába, hiszen még bőven délután volt.  Az ilyen utazásnál szép dolog a tervezés, de maximum irányadónak jó.  Az alig látható Kobenhavn táblánkkal hamar fel is vett egy dán fiatalember, akinek egészen konkrét elképzelései voltak arról, hogy mi azért vagyunk, hogy őt út közben szórakoztassuk.  Ezzel persze nincs baj, hiszen a jófejség mellett valószínűleg azért is vesz fel a mindenkori illető, mert társaságra vágyik, én pedig tulajdonképpen a társaságommal fizetek a fuvarért, de itt valahogy mégsem ment gördülékenyen a beszélgetés.  Bevitt minket viszont egy Nykobing nevű dán városkába a pályaudvarra, hogy akkor  tessék, szívesen, innen megy busz/vonat Koppenhágába.  Köszi.
Nykobing - itt már a város elhagyását jelző tábla
Se dán valutánk, meg egyébként is stoppolni jöttünk, de legalább ott mászkált még egy ideig a srác, hogy ne léphessünk le feltűnésmentesen előle.  Na de végül csak elindultunk arra, amerre sejtettük, hogy jó fele megy a kifele út, egy mosolygós, barátságos (leginkább muszlim bevándorlónak tűnő) fiatalember kivitt minket a városból a következő faluig és lelkünkre kötötte, hogy ha megunnánk az út szélén álldogálást, itt lakik az utca végén, nála tölthetjük az éjszakát, és hajnalban folytathatjuk az utat.  Végül viszonylag hamar felvettek újra, de jól esett ez az önzetlen, jószívű gesztus :)

Ezután történt az egyik legkedvesebb képem az egész utazás ideje alatt: már erősen lemenőben volt a nap, kétoldalt kizárólag szántóföldek, baktattunk előre rendíthetetlenül, mikor is le lettem parancsolva az út közepén lévő füves sávba egy fénykép erejéig, hogy jól néznék ki ahogy ott üldögélek a Koppenhága táblával meg a nagy hátizsákommal. A kép azonban homályosra sikerült, mert épp, hogy elhelyezkedtem volna, megállt egy autó, a reflex-szerű indulás  az autó felé pedig pont belelógott abba fél pillanatba amíg készült volna a kép. Íme:
Bemozdult - de felvettek!
Ő bár nem Koppenhágába ment, csak egy kis szigetre alig néhány km-re onnan, de mondta, hogy ha reggel korán kelünk, akkor el tudjuk kapni a fővárosba munkába indulókat és könnyen eljutunk az éppen aktuális célunkig. 
Faro híd a naplementében
Így történt hát ez a bizonyos híd alatt alvás. 
De ez valami egészen csodálatos volt. A naplemente legszebb színeire értünk oda, volt időnk bohóckodni a fényekben és a tengerben egy keveset (bokáig, meg cipőt mosni, azért meleg nem volt....), megvacsorázni a fűben, majd végigjárni a partszakaszt ideális alvóhelyet keresve.  Egyébként lakóautós és sátras kemping volt a híd lábánál két oldalt, egy ott tanyázó néni (jel)beszéde alapján pedig ráadásul ingyenes is, mit nekünk kemping, hiszen híd alatt még nem aludtunk!  Egy bokrok által védett helyen felállítottuk a sátrat (nagyon erős szél fújt), majd remélve, hogy senki nem akar nekimenni a sátrunknak és minden rendben lesz, nyugovóra tértünk.  

Ez a kép teljesen #nofilter - ott állt a sátor ahol a nap van a képen. 
Másnap elfelejtettünk 5-kor kelni, a napsugarak keltettek, vidámkodtunk még egy sort a híd alatt alvás tényén, majd indultunk tovább, és pár óra múlva már Koppenhága utcáin sétálva folytattuk utunkat.

Kis esti bohóckodás a lemenő nap fényében