Talán ez lehetne részünkről a jelmondata a 2017-es HungaroHitchnek, amelyen Intercontinental Hiking Lamas néven indultunk. Élménybeszámoló következik.
Marcival még áprilisban egy közös kijevi kiruccanáson határoztuk el, hogy indulunk a 2017-es nyári HungaroHitchen. Sőt, nem csak, hogy indulunk, de komolyan is vesszük! Ezt kiegészítettük még a verseny hetében egy gyors csapat-meetinggel, ahol megerősítettük, hogy a pontszerzés lesz a cél. (Azt is kikötve, hogy szombat dél körül tartunk egy önvizsgálatot, és ha úgy látjuk, hogy nagyon nem megy, akkor ellazulunk és élvezzük az életet.)
 |
| "Pre-HungaroHitch Eastern Block" - csapatépítő kirándulás Kijevben, itt született meg az elhatározás, hogy indulunk a versenyen. |
A rajt péntek 7:00-kor volt a Budai hegyekben. Indulás előtt ki volt téve két poszter: Galacot és Milánót ábrázolva. Már épp nagyon beleéltük magunkat, hogy mégis külföldi tereppontok lesznek, de a párbaj után megkapva a HitchBookot gyorsan kiderült, hogy ez csupán a két kötelező feladat irányát jelölte. Keletet választottuk, így a kötelező feladat az Ártándi határátkelő érintése volt.
HitchBook: ez az a kis füzet, amely tartalmazza a szabályokat, tudnivalókat, feladatokat, pontszámokat és egyúttal naplóként is szolgál az elvégzett feladatok számára. Ebben tudjuk vezetni a három nap során a teljesítményünket, és a végén ez alapján (fényképes bizonyítékokkal kiegészülve) készül az értékelés. Vannak tereppontok (települések), amelyeket érintve (településnév táblával készített szelfivel bizonyítandó) megszerezehető a pontszám - minél nehezebben megközelíthető/elhagyható a helyszín, annál több pontot ér). Rablópontok - terepen elhelyezett tárgyak, amit csak a leggyorsabb szerezhet meg. Egyéb feladatok pl. énekelj a sofőrrel és vedd videóra. A rajtnál a csapatok kettesével, kvízkérdéssel párbajoznak és a győztes választhat útirányt.
 |
| Nagyjából ennyire örül az ember, amikor rablópontot talál, nekünk kettőt is sikerült elhappolni a többiek elől |
Na de ami ez után következett! Szinte megállás nélkül hasítottunk egész nap. Alig néhány óra múlva Ócsa, Inárcs, Kecskemét, Soltvadkert, Akasztó, Kiskőrös és újra Soltvadkert érintésével máris a bugaci pusztában álldogáltunk elcsodálkozva a táj szépségén és az emberek segítőkészségén egyaránt. Na persze pont azért (is) stoppolunk, mert szeretünk ismerkedni, bízunk az emberekben és a jóindulatukban, de az számunkra is meglepő volt, amikor az egyik autó épp kitett a Móricgát táblánál, a mögöttünk jövő pedig már meg is állt, hogy segíthet-e, hova megyünk, el tud-e vinni. Köszönettel el is fogadtuk a fuvart - persze a gyors tábla-szelfit követően.
 |
| Végigszelfiztük az ország keleti felét :) |
Reggel még indulás előtt meginterjúvolta az indulókat a Kossuth Rádió. Tőlem azt kérdezte a riporter, hogy milyen extrém élményem volt már stoppoláskor. Azt meséltem el, amikor Franciaországban mínusz 2 perc alatt sikerült fuvart fognom: még csak sétáltam a stoppra kinézett hely felé, mikor megállt mellettem az autó, hogy stoppolok-e, mert szívesen elvisz. Na a HungaroHitchen tapasztalt flow ezt a mínusz 2 percet ugyan nem ütötte ki, de összességében az a pozitív áramlat amibe bekerültünk, sokkal intenzívebb és nagyobb élmény volt.
Innen néhány fuvarral máris Martfűn voltunk (a filmbéli rémtett-helyszínek mellett sétálva), ahol felvett egy autós, aki személyi sofőrként dolgozik. Miután értesült a versenyről, úgy döntött, megsegít minket és tesz egy 200 pontos kitérőt Tiszaroff felé. (Egyébként többször ugyanennek a versenyszellemű jóindulatnak köszönhetően jutottunk el más eldugott/zsákfalvakba.) Ezután kitett minket Karcag határában, ahol már közeledett a 22:00, ami után tilos volt stoppolni reggel 5 óráig. Egy alapos körbejárást követően végül egyetértően elterültünk az iparterület mellett a kaszált fűben, és hálózsákba bugyolálva - szúnyogokkal megtűzdelve - aludtunk a reggeli első napsugarakig.
 |
| Ez az új kedvenc stoppolós képem magamról: esőben sincs megállás! (Nyíregyháza) |
Nem sokkal 5 óra után - benzinkutas felfrissülést követően - már stoppoltunk is tovább. Itt is nehezen indult a nap, bár szombat reggel 5-6 óra között talán nem olyan meglepő a kis forgalom.... Mindenesetre hamarosan már Kertészsziget bekötőjénél voltunk. Itt úgy döntöttünk, hogy a hátizsákot a bokorban hagyjuk és besétálunk a pár km-re lévő faluba. Reményeinkkel ellentétben nem állt meg senki, viszont elszáguldott mellettünk egy másik csapat, boldogan integetve az autóból :D A helyiek a kocsmában nem igazán értették, hogy miért tűnik fel ilyen korán ennyi ember párokban, hogy lefényképezkedjen a falunévtáblával... persze mi sem álltunk meg elmagyarázni, siettünk tovább. Innen alig több mint két óra múlva már Ártándnál voltunk. Sikeresen eltévedtünk a határátkelő területén, így nem túl szívélyes fogadtatásban részesültünk. A feladat sikeres teljesítése után már fordultunk is vissza északnak, hogy begyűjthessük az ottani pontokat is. Egy kisebb faluban azért beragadtunk majd' két órára - a kocsma és a kisbolt között sikerült megállnunk, és persze aki arra jött ezekre a helyekre tartott. Végül a rendőrök - miután harmadszorra mentek el mellettünk - megkérdezték mit keresünk "itt a világ végén", a verseny hallatán pedig segítettek fuvart fogni nekünk a következő településig.
 |
| Egy sofőr-szelfi 50 pontot ér, de óránként csak egyet lehet beszámítani. A srácok is tettek velünk egy 100 pontos kitérőt, köszönjük! :) |
Innen aztán viszonylag gyors út vitt Bagaméren át- mennyit meséltek róla odafele, mi meg csak átrohantunk rajta - Nyíradonyba, ahol a sofőrtől még egy üveg pálinkát is kaptunk ajándékba. (Nagy vicceskedve kitaláltuk, ha nyerünk, ezt fogjuk inni a kupából.)
Mátészalkán felvett sofőrünk nem csak, hogy tett egy kört velünk Tyukod felé a fénykép kedvéért, de meg is hívott minket, hogy menjünk vissza a nyáron pár napra, nézzük meg, milyen ott az élet. (Marci megy is majd vissza az húgával, én pedig egy-két jó móri borral képviseltetem magam.) Még néhány település érintésével már közel jártunk Tiszadobhoz, ahol a "nyakig-vízbe-merülős" fényképet szerettük volna teljesíteni. Végül egy dinnyéket szállító autóban végeztünk: gumipók tartotta az ajtót, mi a láda falát, a láda a dinnyéket, a dinnyék pedig a hátizsákjainkat. Nem állítom hogy nem féltem menet közben kicsit.
A naplementében gyorsan úsztunk még egyet a Tisza holtágában, majd a hideg miatt az összes nálunk lévő ruhában - már szúnyogok ellen befújva - ismét a földön végeztük elbújva éjszakára.
Vasárnap hajnalban megint ijesztőnek tűnt a helyzet: innen ugyan ki akar ilyen korán bárhova is menni? De alig három óra múlva - újabb párszáz pontot begyűjtve - már Eger környékén kanyarogtunk. Innen még következett egy véletlen kitérő Salgótarjánba, egy nehezen elszánt 200 pont (ijesztő ám megkérdezni idegeneket, hogy nem adná-e kölcsön a kocsiját kicsit, amíg levideózzuk, ahogy vezetjük) és indultunk is vissza Budapest felé. Az utolsó fuvarunk még olyan lelkes és izgatott volt, hogy minket is felspannolt az alapos fáradságból. Végül fél 3 körül megérkeztünk a belvárosba. Innen még volt időnk hazamenni, lezuhanyozni, majd újratalálkozva felmenni a hegyre és besétálni a célba.
 |
| A teljes útvonalunk a három nap alatt. |
A fáradtság ellenére nagyon jó volt a hangulat, mindenki sörözött, virslit fogyasztott nagy boldogan és ismerkedett - hiszen csak futólag egy órára láttuk egymást pénteken. Az eredményhirdetés számunkra kifejezetten pozitívan zárult, 5100 ponttal ezüstérmet kaptunk (és vele egy Balatoni hétvégét 4 főre a Balaton Tourist, valamint 15 gombóc fagyit a Spillion Vegán Fagyizó jóvoltából).
...és, hogy milyen így néhány nap távlatából visszatekinteni a versenyre? Tartottam tőle előtte, hiszen a belföldi mikrostoppolást még sosem próbáltam így igen nagy kihívás volt. De ami kisült belőle, azt még mindig nehezen hiszem el. Az a flow, ami mindhárom nap megjelent néhány órával az indulást követően, az a hihetetlen sok kedvesség, segítőkészség és jó szándék az emberektől, akikkel találkoztunk. Nem is tudom szavakba önteni, de ha esetleg olvassátok még, ezúton is hálásan köszönjük a bizalmat és a hozzáadott részeteket a kalandunkhoz. <3
