Szép kép ugye? Kár, hogy csak pózolás.
A megérkezés utáni első kb 20 órát olyan szinten stresszeltem végig, hogy hihetetlen.
Persze, mert úgy érkeztem ide, hogy kb az égvilágon semmit nem tudtam Baliról (már egy hete nézegettem a repjegyeket Denpasarra, mert hogy az volt a legolcsóbb Ausztráliából kivezető út), amikor egyáltalán rájöttem, hogy ez Bali...
Láttam egy csomó hihetetlen gyönyörű képet instagramon elképesztő strandokról, ételekről, vegetációról. Meg olvastam egy rakás rémtörténetet, hogy hogyan fognak majd átverni pénzváltásnál, taxival, meg egyébként is.
Megérkezésünk után rögtön ránk tukmáltak egy SIM kártyát, internet meg kell ugye, már csak ahhoz is, hogy el ne tévedjünk, majd kdierült, kicsit drágább mint kellett volna, rendben van. Aztán a reptérről kilépés után jött a “tákszi tákszi TÁKSZI” és nem értik se a kedves, se a kedvetlen NEM-et, miért is értenék, persze ebből élnek, nyilván nyomulnak. De mi kemények vagyunk, megyünk tovább majd távolabbról hívunk GOJEK-et (az Uber helyi/olcsóbb változatát). Csupán arról feledkeztünk meg, hogy úgy 40 fok van meg kb 90% páratartalom, így legalább a farmert meg a kiskabátot le kellett volna cserélni még reptéren belül. Már hogy ki lehet bírni, csak a 20 kiló cucc a hátamon, vagy a barátnőmnél a két hatalmas bőrönd nem sokat hűt a helyzeten.
Na de kiértünk a tákszi-tákszi forgatagból, most már csak robogók vannak, az NYILVÁN nem játszik ennyi cuccal. Hát szerintük simán, mert félméterenként próbálnak felrakni egy robogóra kettőnket meg az összes málhánkat.
De végül a GOJEK-ünk már úton van, no worries, rendes csókának tűnik, és a tákszi által kínált 600k rúpia helyett bőven kevesebb mint negyedannyiért haza is visz.
A Hostelben aztán gyors egymásutánban átköltöztünk három szobán, mert bár nagyon utálok én lenni a problémás vendég és elég sok mindennel meg tudok békélni, azért a villany meg a víz, az jó lenne ha működne.
Majd rendben, este van, pihenjünk, de ivóvíz, meg valami vacsora féleség még csak kellene, mert a gépem késése miatt a két repülőút közötti nap egy darab étkezés kimaradását most már nagyon érzem. Viszont az előre váltott pénz elment a szállásra meg a közlekedésre (mondtam, hogy nem készültem fel jól), és mindössze 5 dollárból kéne megoldani kettőnknek mindent. Nem baj, sikerült, van víz, éhen sem halunk.
A másnap reggel részemről ugyanígy indult, egy nem túl pihentető alvás utáni stressz, hogy hol váltunk pénzt, mit fogunk enni, de aztán néhány nem a legjobb de nem is vészesen rossz döntés után minden megoldódott, és 20 óra nettó stressz után végre el tudom engedni az összes feszültséget és csak élvezni amit éppen látok, ami éppen körülvesz: a legzöldebb növények, random kakasok/tyúkok/tehenek az utcán, köszöngető és érdeklődő indonézek, kéretlen tákszitákszi, majd feltűnt a tegnapi arc is a partról hazafelé menet, és felajánlotta, hogy ingyen elvisz - próbáltunk fizetni a végén de nagyon ragaszkodott hogy nem. Biztos, hogy fogunk még vele találkozni és rendesen megfizetni, úgyhogy én most ebben a pillanatban végre tényleg elengedem amit el kell és mostantól vár az igazi Bali...
...akármit is jelentsen ez, hiszen tervezni még majd csak most állunk neki, de van két hetünk és végre egy kis nyugalom a zsebünkben úgyhogy jöjjön, aminek jönnie kell.
Az útitársaim egy lány, akivel Ausztráliában ugyanazon a helyen húztunk le három hónapot. Azért így fogalmazok, mert tényleg kemény volt, de mivel pontosan tudjuk min ment keresztül a másik, így a mostani céljaink is elég egybevágóak: pihenni, nyugalomban és jól érezni magunkat, más szóval: nagybetűs VAKÁCIÓT fogunk elkövetni ebben a két hétben.
