Akartam írni egy mélyenszántó bejegyzés az utazás/külföldre költözés kevésbé emlegetett kellemetlen aspektusairól, aztán nem tudtam hogy belekezdeni.
Az történik ugyanis, hogy itt vagyok a világ egyik legmenőbb (=legélhetőbb) országában, a Magyarországról szinte elérhetetlen távolságú, egzotikus Ausztráliában. Bár összességében nem tudom, hogy a következő hónapokban mi fog történni, vagy hol leszek egy év múlva, pillanatnyilag biztonságban vagyok: van munkám, lakásom, a tél ellenére napsütéses 15 fok van kint, 20 perc alatt bármikor kijutok a tengerhez, ahol biztosan találok egy-két pálmafát is (odavagyok értük).
 |
| A pálmafákkal nem tudok betelni. |
És valahogy mégsem jó. Valami mégis nagyon nem jó. Hát panaszkodik az ember ilyen körülmények mellett? Nem. Nem illik, meg különben is, mi okom rá.
De amikor hetekig tart egy rossz kedvű mélypont, az "ez nem az a nap" hangulat, azért csak kénytelen vagyok leülni és megvizsgálni magam, hogy mi ennek az oka minden körülöttem történő csoda ellenére.
Mondom, mire jutottam. Mi az, amiről nem szoktunk beszélni, amikor nagy utazásokról, külföldre költözésről van szó:
1. Van munkám - de hogy?
Írtam az előző bejegyzésben, hogy miért nehéz WH vízummal munkát találni, de végül sikerült. Egy pár hónapos piackutatási projekt, ami lehetővé teszi, hogy annyit dolgozzak amennyi csak belém fér. Persze bevállaltam a létező összes műszakot és nem adtam le a már előtte sikeresen megszerzett fél állást és alkalmi munkákat. Hiszen ki tudja, utána mennyi időbe telik új állást találni, ha itt a lehetőség, hát kihasználom. Ennek a vége az lett, hogy májusban 260 órát dolgoztam össze és estére csak sírni maradt erőm - alvás helyett. De biztos jól fizet! - szinte hallom a következő gondolatod. Valóban, de akkor tegyük hozzá azt is, hogy nem csak a megélhetési költségek magasabbak szintén, hanem ezt a pénzt már bőven előre elköltöttem: nyelvvizsgára, vízumra, repülőjegyre.
2. Barátok
Alapvetően meglehetősen szociális alkat vagyok. Szeretem a kisebb-nagyobb összejöveteleket, ahol megváltjuk a világot; vagy csak reggelizni a barátnőmmel mielőtt dolgozni megyünk.
Itt egyikre sincs most lehetőségem. Ez a 15000 km ugyanis meglehetősen sok (Na ne, tényleg?!). Nem csak, hogy személyesen nem tudunk találkozni a barátaimmal, de még egy FaceTimeot is nehéz összehozni a 8 óra időeltolódással.
"...és sikerült beilleszkedni?"
Kérdezte meg nemrég valaki. Kicsit szíven ütött a kérdés... hova is? Ausztrálokkal nem igazán kerültem kapcsolatba, itt szinte mindenki valahonnan jött. Kollégáim nincsenek, a munkámat jellegéből fakadóan egyedül végzem. Bár mindenki kedves, egész más a hozzáállás sok mindenhez, alapvetően nagyon pozitív és nyitott emberekkel találkozom, de barátságot, vagy legalább egy stabil (vagy bármilyen) szociális hálót építeni rendkívül nehéz. Nekem eddig nem sikerült. Bár ebben nyilván nekem is szerepem van, azt már látom, hogy ha mindent bevetnék is, igen nehéz lenne.
 |
| Hát illik nem felhőtlenül boldognak lenni egy ilyen helyen? És mégis. |
3. Család
Az egyetem kezdetével, 8 éve költöztem el otthonról és az évek alatt ritkult ugyan a hétvégi hazaugrások sűrűsége, bármikor nyitva állt a lehetőség, hogy felszállok a buszra, és 2 óra alatt otthon vagyok. Na most ez alsó hangon 30 órára bővült és a jegy is kicsit drágább mint 2000 forint. Hiányzik a testvérem, a szüleim, és nem tudok hazaugrani, hogy megöleljem őket.
4. Összezárva jóban-rosszban
Talán nem mondok újat azzal, hogy nem a legegészségesebb 0/24-ben összezárva lenni a pároddal, főleg úgy, hogy közben nem igazán van lehetőségetek más emberekkel kapcsolódni (érdemben, barátként, személyesen). Nem csak a csodaszép helyeken való kirándulást kapjuk meg együtt, hanem minden bizonytalanságban, feszültségben és mélypontban is osztozunk. Belőled mit hozna ki egy hosszan tartó ilyen helyzet, ahol csak a bizonytalanság, ami állandó?
+1. Télből télbe
Persze, az időjárás sokadlagos kérdés, azért fél év után nekem már nagyon elég a télből. Bár jóval enyhébb itt, mint otthon, többnyire napsütés és 15 fok (mondjuk a lakásban is, mert se a szigetelést, se a fűtést nem ismerik errefelé), a nap továbbra is 5-kor megy le. Több mint fél év alatt összesen 3 hét tavasz/nyárban volt részem ideérkezéskor. Ez a sokáig tartó hideg de főleg a sötétség nagyon lehangoló számomra. Felteszi a pontot az i-re.
Nyilván ezek mind olyan dolgok, amiket indulás előtt megfontoltam, és ezekkel együtt döntöttem úgy, hogy nekivágok. Mégis nagyon más ezt a saját bőrömön megtapasztalni, főleg úgy, hogy napokig, akár hetekig nem is jövök rá, hogy mi a bajom, csak a lehangoltságot érzem. (Persze bármikor nyitva áll előttem a lehetőség, hogy felüljek egy repülőgépre és hipp-hopp pár nap alatt hazamenjek.)
De fontosnak tartom, hogy ne csak arról essen szó, hogy sálálá mindenhol pálmafák, és mennyire szép az élet fejjel lefelé a Földgolyón. A teljes képhez szervesen hozzátartozik minden negatívum is és az, hogy azt hogyan élem meg, hogyan tudom helyretenni a mindennapokban.
...valaki esetleg jár errefelé mostanában és van kedve kávézni velem? :D
 |
| Na jó, azért egy kicsit sikerült barátkozni. Bár velük nincs beleszólásom, hogy mikor találkozzunk, meg hát elég egysíkú a beszélgetés. |